San Francisco, hazaút

Tehát szokásunkhoz híven késő este érkeztünk meg San Franciscoba, GPS-be betápláltuk a hostelling international downtown-címét, Zsolttal bementünk, majd a recepción közölték, hogy a mi foglalásunk nem ide szól, hanem az international hostel SF-ba, ami egy másik hostel pár utcával lejjebb, és kb. minden második ember össze szokta keverni. No gondoltuk sebaj, annyira nagy különbség csak nem lehet és megkerestük ezt a másik helyet. Kocsit leadtuk egy parkolóba, érte is jöttek a Hostel elé. Mint utólag kiderült nagyon jól jártunk, hogy véletlenül másik helyet foglaltunk (NY, Torontoban is ugye a HI hostelben laktunk), ugyanis itt sokkal, de sokkal jobb volt a közösségi élet, mint az eddigi Hostelekben! Úgy alakult, hogy 4-en kerültünk egy mini szobába, Peti hősiesen felvállalta, hogy Ő egyedül egy másik szobában fog aludni.

A recepción beígérték, hogy minden este van ingyen sör a Hostel pincehelyiségében, meg beer-pong vetélkedő, plusz minden este más program.  Lementünk hát sörözni, rengeteg ember volt, kb velünk egykorúak, a világ minden tájáról, jókat beszélgettünk, én még sör-pongoztam is (amerikaiak imádják, szerintem elég primitív játék, bár igaz, ivós játéknak inygen piával éppen megteszi), végre igazi szociális élményben volt részünk, amit eddig hiányoltunk a Hostelekből.

Még itthon úgy terveztük, hogy a San franciscoi két napunkból az egyiket szánjuk csak a városra, a másikat a Napa Völgy borvidékén töltjük. Azonban ezen a ponton az erőnk, de ami még fontosabb a pénzünk is a végét járta, ráadásul beláttuk, hogy SF nagyon jó hely, simán megérdemel 2 teljes napot, ezért inkább várost nézünk. Voltak szervezett utak, de spórolás végett támadt egy jobb ötletünk: szereztünk egy ilyen Hop-on Hop-off térképet, és bérelt autónkkal bejártuk azt az útvonalat, amit a turista busz is bejárna. Reggel azzal indítottunk, hogy átautóztunk a Golden Gate hídon, és a túlparti kilátóból csodáltuk a hidat, az öblöt és a várost. Csodaszép látvány volt, és az idő is mellettünk volt, ugyanis figyelmeztettek korábban, hogy a híd az év 80%-ában ködben van ezért ne reméljünk sokat, de nekünk szép, tiszta napos időnk volt, így csak a hűvös tengeri szél miatt fújtunk visszavonulót a kocsihoz a fotók és nézelődés után. Dani kérésére még autóztunk a partvidék szerpentinjein egy kört, majd vissza a hídon, a második állomásunk a Palace of Fine Arts volt (tudjátok, ahol Sean Connery találkozik a lányával a szikla c. filmben.) Kis séta, majd a Golden Gate Parkba vettük az irányt, itt rengeteget kóvályogtunk az autóval, miután a parkban nem volt egyszerű a közlekedés, inkább leraktuk az autót és gyalog sétáltunk egy nagyot a Parkban, majd Heighst Ashbury-ben, azaz a hippinegyedben. Nagyon érdekes volt kicsit belekóstolni ebbe a szabadelvű kaliforniai világba, a srácok nagyon élvezték, nekem is érdekes volt, de megmondom őszintén az én világomtól ez már picit távol áll. (Gondolok itt a 70 éves félmeztelen füvező hippibácsira, vagy a batikolt pólós rasztahajú, többhetes szagú hajléktalan park-lakókra).  Találtunk a Yelpen egy jókis indonéz éttermet, sok vacilálás után Ákossal egy isteni levest ettünk, ami annyira tömény volt, hogy alig bírtunk el vele, nagyon jól esett, különösen azért, mert az előző esti ingyen sör minősége azért nyomot hagyott mindenkiben).

Tovább kanyarogtunk San Francisco utcáin, elmentünk Peti kedvenc helyére is: a világ legkanyargósabb utcájába, este érkeztünk vissza a szállásra.

Itt ugyanaz volt, mint előző este, csak talán még jobb volt a hangulat, ugyanis ingyen sör mellett ingyen vodka is volt terítéken, ráadásul a kicsit őrült kinézetű félig kínai srác folyamatosan töltötte a piát, és ha épp nem volt alatta pohár, akkor a szőnyegre töltötte a drága elixírt.

Egy aranyköpést hadd idézzek Ákostól amit Hostel előtt cigiző Svéd lányokhoz intézett: „Hi! Where are you from? Sweden, ah cool, i heard you speaking german, or something even worst!”

Másnapra volt foglalásunk az Alcatraz szigetére (megjegyzem mindenkinek kötelező!!) én még itthon előre kitaláltam, hogy reggel gyalog keresztülsétálhatnánk a belvároson, egészen a kikötőig, ahonnan a komp indul a szigetre. Azonban reggel ömlött az eső, ezért a villamos mellett döntöttünk. Volt egy vicces villamossofőrünk, aki viccekkel szórakoztatott, és az utazóközönséget is bevonta a megállók bemondásába. A kikötőben sorbaálltunk a komphoz, itt már a megszokott profizmussal találkoztunk, kompra fel, eső ellenére mi azért felmentünk a tetőre, mégiscsak innen az igazi a kilátás. Mire elértük a börtönsziget partját már el is állt az eső, az unalmas és rémhosszú audioguide-ot leszámítva - amit a jegy mellé ingyen adtak, de mi kb 3 perc után ki is kapcsoltuk - nagyon érdekes volt a sziget!

Rengeteget bóklásztunk, fényképeztünk, ökörködtünk, megint megállapítottuk, hogy ez is egy olyan hely, ahova többen, jó társasággal érdemes menni: míg a legtöbben, mint a birkák 10-20 percet álltak egy helyen, várva, hogy az audioguide mondandója végére érjen, addig mi kész portfóliót lőttünk egymásról a magánzárkánál.

A szárazföldre visszaérve a kikötőben ettünk egy igazi helyi specialitást, vagyis a fish szendvicset, ami óriáskifli, benne hal és sok saláta +öntet. Megnéztük még a híres Fisherman’s Wharfot, a régi hajókat, majd az volt a terv, hogy cable car-ral megyünk vissza egészen a szállásig. Itt a végállomáson rengeteget (kb 45 perc) kellett ugyan sorbanállni, de mindenképpen megérte, nagyon hangulatos lógni a villamoson, miközben mész a meredek utcákon.

Mikor visszaértünk még csak délután volt, de mindenki nagyon fáradt volt, ezért csendes pihi volt betervezve, majd este elmentünk egy hangulatos kis kocsmába a közelben, ittunk egy finom sört, és hosszan beszélgettünk az amerikai és az európai borravaló-adási szokásokról, elég érdekes, én nem tudom, hogy meg tudnám-e szokni a kinti hozzáállást.

A következő napon utaztunk vissza LA-be, reggel hazavittük Danit Berkely-be, itt elfogyasztottuk utolsó közös reggelinket, majd könnyes búcsút vettünk Danitól. Itt is kiemelném, hogy aki a SF-LA utat autóval kívánja megtenni, az mindenképpen a parti úton menjen végig, ne az 5-ös autópályán!

Ugyan nehezen találtunk rá az út elejére Berkely felől, mert a GPS mindenáron a pályára akart vinni minket, végül sikerült, és nagyon megérte, gyönyörű volt az út a part mentén LA-ig! Útközben ebédeltünk egy family style kis étteremben, este még tartottunk egy nyugati part búcsúestet a Banana Bungalowban.

Másnap reggel kora hajnalban indultunk a reptérre, gond nélkül leadtuk a kocsit, transferrel elvittek minket a reptérre, rendes volt a sofőr bácsi, kérdezte milyen társasággal megyünk, és az annak megfelelő kapuhoz vitt, igaz így reggel 7-kor csak mi 4-en voltunk az utasai.

Visszafelé átszállás nélkül érkeztünk meg DC-be, hazabuszoztunk Zsoltilakba, este dumáltunk a háziakkal az államokbeli benyomásainkról.

Másnap Áki otthonmaradt punnyadni, mi Petivel még bementünk a citybe, egyrészt hogy az itthoni szeretteinknek lőjünk valami szuvenyírt (az út alatt erre zéró időnk volt), másrészt, hogy megnézzük a Capitoliumot és a könyvtárt, ami DC-ből eddig még kimaradt.

Estére Zsolt áthívta pár barátját búcsú estét tartani, ugyanis 2 nappal utánunk Ő is jött haza 2 hónapra, szolíd este volt, nézegettük a képeket, itt gondoltam bele először, hogy még hónapokba fog telni ennek az élménynek a feldolgozása.  Másnap Petivel hatalmas pakolásban voltunk, végül sikerült mindent begyömöszölni a bőröndökbe, és Shirley, Zsolt lakótársa nagyon rendes volt, ugyanis kivitt minket kocsival IAD-re, ami nagyon jól jött, ugyanis már rém fáradtak voltunk.

A Hazaút nagyjából zökkenőmentes volt, Petivel sajnos szétültettek minket, sebaj, a hazaúton is megnéztünk jópár filmet.

Ezzel zárom végre az USA-beli élményeimet, itt a vége, fuss el véle.

That’s all Folks!